The Mechanic Blogja

Fordítások és miegymás ...

Megkértek hogy képezzek ki egy női munkatársat ...

2019. január 27. 14:54 - The Mechanic

drew-beamer-692664-unsplash.jpgMegkértek hogy képezzek ki egy női munkatársat egy olyan pozícióra, melyre én már megfeleltem.

Azzal kezdeném hogy ez a lány nem sunnyogott, tényleg meg akarta tanulni a munkát, sőt azt is hogy hogyan kell azt jól csinálni. Két éven keresztül dolgoztam ennek a cégnek, és minden felettesemtől akivel valaha melóztam jó értékelést kaptam. Aztán megüresedett egy pozíció ami alapvetően olyan volt, mint amit addig is csináltam. Csak annyi volt a különbség, hogy a kisebb, lakossági melók helyett a komolyabb, ipari munkák voltak előtérbe helyezve. Természetesen ez jelentős bérnövekedéssel is együtt járt, így jeleztem a főnökeimnek hogy akarom ezt a pozíciót. Eltelt egy-két hét, és már írtam is a teszteket, mert látni akarták hogy mennyire vagyok felkészüve a rám háruló teherre. Minden tesztet kiválóan letudtam, egy hibás válaszom sem volt. A meló az enyém lett, a belem is kihajtottam érte. Aztán a semmiből egyszer csak jött a hideg zuhany, hogy más kapta meg az esélyt. Hát nem kicsit esett szarul elmondhatom, de arra nem számítottam, hogy aki megkapta annak semmilyen tapasztalata sincsen, ráadásul nekem kell majd kitréningelnem. Úgy esett, hogy ez a valaki egy nő volt, és már az első napon, ami ugye a kiképzéssel kezdődött, majdnem kétszer annyit pénzt kapott, mint én. Ezt persze nem hagyhattam annyiban, szóval összerántottam egy meetinget a főnökeimmel, akik elmagyarázták, hogy azért vették fel helyettem, mert a kisebbségi kvótaigényt ki kellett elégíteni (annak ellenére, hogy aki elment az egy fehér férfi volt), és hogy folytassam a munkám ami majd meg fogja hozni az eredményét. Kimentem az irodából, agyaltam egy percet mi legyen, majd visszatértem és egyből felmondtam. Egy hét múlva már a konkurenciánál dolgoztam a kívánt munkakörben. Mint mondtam, nem haragszom arra aki megkapta a munkát. Meg akarta tanultni a szakmát és jó akart lenni benne, de ez nem jelentette azt, hogy az ilyet bamba képpel kell végignézni.

Nem kell nyelded a sok szart amit eléd raknak.

forrás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mechanic.blog.hu/api/trackback/id/tr9014591706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása